2025.02.08. Két hónapja, közvetlen friss havazás után ellátogattunk a Páring hegységbe. Titkolt vágyam volt télen is feljutni a Nagy-Páring 2519 méteres csúcsára. Terveztem a korábban nyáron már teljesített főbb erdélyi csúcsok téli megmászását is, ami azért jó kis kihívás. A Szárkő, Retyezát, Nagy-Vist már megvolt, a téli Peleaga, Negoj, Moldován és a Nagy-Páring voltak/vannak még a bakancslistámon.

Bekarikázva a Páring-hegység. TA a transzalpin utat jelöli

Páring-hegység

A Déli-Kárpátok 2. legmagasabb hegysége a Fogaras és a Retyezát között, fenotípusában kb. a kettő keveréke: 90 %-ban gyephavas jellegű, a tengerszemeket körülölelő egykori gleccserkatlanok már alpesi jellegűek. Legmagasabb pontja ez a Nagy-Páring, Románia 5. legmagasabb csúcsa, csak a Fogarasi havasokban vannak nála magasabb hegyek. Relatív magasságban a legnagyobb Romániában 2103 méter szintkülönbségével, és a Kárpátokban a második a szlovák Gerlach után. Ritkán járt hegység ez, a két szomszédja árnyékában kevésbé kelti fel a turisták érdeklődését. Mondhatni ő a mostohatestvér, bár a keleti szélén húzódó transzalpina út (A királyok útja, 1939-ben épült, 148 kilométerével Románia leghosszabb panoráma útja, Erdélyt köti össze a Havasalföldön található Olténiával) ezt hamarosan felülírja. Északi határa a Kicsi-Zsil (Jiet) völgye, keleten a Kis-Olt (Oltet) völgye, nyugaton a Zsil völgye határolja, délen az Olténiai-Előkárpátok szelídebb lejtőiben folytatódik. Itt is megfigyelhető a Déli-Kárpátok asszimetriája: Erdély felé meredek leszakadások, délen Olténia felé hosszan elnyúló hegylábakkal szelídül (wiki).

 Télen sokkal nehezebb, komolyabb előkészületet igényel a téli Kárpátok (is): nem csak a hőmérséklet + szélerősség és az ebből fakadó hőérzet, hanem a lavinaelőrejelzések ismerete is elengedhetetlen. Általában vannak téli útvonalak (télen javasolt variáns), melyek kevésbé lavinaveszélyesek: ezek általában a hegylábakat, mellékgerincéleket követnek, ahol nyáron talán nincs is járható ösvény. A hegyek téli ruháján viszont „könnyedén”, rövidebb útvonalon felkapaszkodhatunk a kívánt magaslatra, illetve megfelelő hóállag mellett komolyabb kuloárok is rendelkezésre állnak (mint azt tettük tavaly a Retyezátnál is a Stevia katlan felől). Itt is a téli úttal (románoknál iarna) szemezgettem. Decemberben a friss kb. 1,5 m hó miatt hótalp nélkül nejemmel kb. az út feléig jutottunk.

Decemberi hómélység

Pillanatkép a decemberi sikertelen mászásról

További képek a decemberi túráról. Érzékelhetően több hó volt akkor

Ezt nem hagyhattam annyiban. Mostani (2025.02.08) túrámra Bálint Zoltán barátom is elkísért. Aggódtam: minden tapasztalat nélküli 17 éves túratársam most látott jégcsákányt, hágóvasat először. De havat már látott: kb. 3 hete januárban családilag, a kisebbik lányom Dorcsi + nejem társaságában rápróbáltunk a Retyezátra, ahová nagyobbik lányom Bogi helyett Zolkó is elkisért minket. Akkor a Stevia katlan felől a 2217 m magas Lolaia nyeregig jutottunk, túrabotokon kívül gyakorlatilag egyéb segédeszközünk nem volt, és onnantól nagyon el volt jegesedve a terep:

E két kép a családi kiránduláson készült a Retyezátban, ekkor a Lolaia nyeregig jutottunk

Tehát mondhatni eddig egyáltalán nem túrázott még Zolkókám, de a lelkesedése meggyőzött. Annyira, hogy gondoltam kockáztatom a túra sikerességét. Pedig a tervezett út a Jiet-völgyéből a csúcsra télen (is!) baráti: oda vissza 19 km, durván 1500 m szint, nálam kb. ez a téli limit.

Előző nap gyors hágóvas próbát tartottunk, röviden magyaráztam a jégcsákányról, a kicsúszásról, esetleges lavinákról: röviden összefoglalva: Vak vezet világtalant. De mégegyszer: a lelkesedés határtalan volt mindkettőnkben. Úgy mentünk főzni, hogy ő szeret enni, én meg már láttam szakácsot. Mindenesetre már nagyon éhes voltam. Előző nap kiutaztunk, egy retro túristaszállón megszálltunk Petrozsény külvárosában.

Petrozsény (Petrosani, német Petroschen) Hunyad megye egykori szénbányászvárosa, durván 30 000 lakossal, melynek jelenleg kevesebb mint 10%-a magyar. A Petrozsényi-medencében fekszik kb. 600 m magasságban. 1997-től kezdődött meg a széntermelés csökkenése és a bányák bezárása, ami azt eredményezte, hogy míg 1997-ben a bányászvállalatok alkalmazottjainak száma majdnem elérte az 50 ezret, ma ez a szám alig éri el a 10 ezret (sajnos ismerős ez a story nekünk is). Már a római korban lakott település volt. 1916-ban támadta meg a román hadsereg, a települést egy bányászzászlóalj védelmezte, amely az utolsó szál emberig elesett a harcokban, de önként nem adta fel a várost. (wiki).

 Másnap helyi idő szerint 4:30-kor (ez otthon 3:30!) fájdalmas keltünk. Gyors reggeli, pipere. Előző este összepakolt csomagjainkat felmartuk, és kiléptünk. Arcon csapott a csontig hatoló, száraz, de legalább szélmentes -12 fok. Fagyosan lekapartuk a szélvédőt. El is felejtettünk előző este szólni, hogy mikor indulunk, csak annyit kérdeztek mi lesz a cél. Mikor megtudták, hogy a Nagy-Páring, annyit válaszoltak jó korán induljunk. Mindenesetre, egy didergő alak kijött utánunk az udvarra és kinyitotta nekünk a kaput. Nem véleményezték a vállalásunkat.

P a parkolónk, GS a Groapa Seaca (Szárazgödör-hágó turistaközpontja), kettős nyíllal a piros pötty jelzésünket jelöltem

Érzékletesebben a parkolónkról egy nyári Google maps képen, A az autó

Helyi idő szerint 6 órakor koromsötétben beleálltunk a piros pöttybe. Az út az első kb. 3-4 km-en át széles erdei ösvényen szinte szintben visz sűrű lucfenyvesben.  Az első 1,5 óra fejlámpa álmosító pislákolása mellett nagyon monoton volt. Metsző hideg, fejünk felett kíváncsi csillagok, kétoldalt komor fenyőerdő, és bal oldalt a Kis-Zsil szakadatlan csobogása.

Egy bagoly huhogásán kívül csak bakancsunk nyikorgása törte meg a csendet.

Csak úgy ropogott a csontkeményre fagyott hó. A medvék kíváncsian figyeltek.

               (írtam én)

A Lotru-vízerőműrendszerhez tartozó kis gátnál a széles erdei út elfogyott és kezdődött az első kaptató, itt már megvilágosodtunk: fejlámpa kikapcs. Jégpáncél. Hágóvasat nem húztunk a hidegben, ki akartuk beckelni az Agatát házig. Emiatt gyakran el kellett hagyni a jeges ösvényt és párhuzamos alternatív megoldásokkal, kidőlt fák között figyeltük a jelzést. Kb. 8 órára elértük a házat, tök üres volt. Télhez képest elég jó időt mentünk.

Refugiul Agatat kb. 1700 méteren, az erdőhatáron egy – az élelem után kutató medvék miatt - termetes vándorkőre épült gerendákból álló, személyzet nélküli ingyenes menedékkunyhó. Található benne kályha, emeletes ágy, takarók, szivacsmatracok, asztal, szerszámok. Az egy szobába és egy kisebb előtérbe 10 személy „kényelmesen” elfér. Mellett iható kijelölt forrásvíz.

A medvebiztos menedékház

Itt gyors reggeli, hágóvasakat húztunk, ami fagyos kézzel eléggé fájt. A háznál túratábla még 3 órát ír a csúcsig. Nyáron! 10-re felértünk egy kb. 2000 méteres dombtetőre, ahol egy fakereszt őrködött.

Zolkó és a fakereszt. Született hegymászó

Eddig 7,5 km. „Az utolsó 2 km-en innen még hátra van több mint 500 m szint!” - rikoltotta a vádlim és a combom. Decemberben az asszonnyal idáig jutottunk. Most Zolkóval összenéztünk: „Jóhogy! Ezért jöttünk!” Megvitattuk: legkésőbb 14 órára fel kell érjünk a csúcsra. Miért is? Azt nem tudom, a hegy nonstop fogadja a látogatókat, mindenesetre ehhez tartottuk magunkat. Egy-egy kb. fél kilométerenként felállított jelzőkarók által képviselt nyári útról minden jelzés nélkül jobbra, a csúcsra futó hegylábra tértünk, itt fut a téli változat.

Magányos jelzések

Hál’ Istennek nem mi voltunk az elsők, jól követhető nyomokat tapostunk. Az eddig csak helyenként be-be roppanó jeges felszínű hó innentől kezdve betonkeményre fagyott, helyenként porhóval feltöltött mélyedések látták vendégül többek közt Zolkó térdét is.

A téli variáns beszállója

A az Agatát menedékkunyhó, pontozottal a téli útvonalat, kettős nyíllal a piros pötty turistautat jelöltem

A hegyláb gyakorlatilag egy kényelmesen járható biztonságos kb. 2-3 m széles gerinc volt, hópárkányok veszélye nélkül. A srác előtt le a kalappal, erőnlétben és mentálisan is ott volt. Született tehetség, nagyon ráérzett a jégcsákányra és a hágóvasra is. Eddigi „mestereimnek”, akiktől lopva tanultam (Szabó Attila, Kovács „Isi” István, Bácskai Gusztáv) üzenem: Van még remény! Lesz utánpótlás!

Kimásztunk a mellékgerincre, ahol a téli út halad

Pillanatképen a mellékgerincről

Közben alattunk a Rosile-tó alussza téli álmát

Elérjük a főgerincet

Jeges sziklák között végül kiértünk a főgerincre. Olténiát felhőpaplan takarta, míg az Erdélyi-medencében százágra sütött a nap. Itt már összeölelkeztünk, gratuláció, meglapogattuk egymás hátát, emelkedett hangulatban elérzékenyülten láttuk: jobbra pár szár méterre a csúcskereszt.  Itt, ahol felértünk a főgerincre, egy emlékkereszt fokozta a gombócot a torkunkban: egy hegymászótársunk, ismeretlen román srác zuhanhatott itt le: neve alatt 1991-2023!!! Respect a srácnak, a hegyeknek, az életnek. Memento mori. Elballagtunk a csúcskeresztig, mértékletesen megebédeltünk, csúcsfotók. 13 órára, egy órával a tervezett idő előtt felértünk. 9.5 km. Télen ez nem rossz. Nekem.

A főgerinc túloldalán Olténiának "befellegzett"

"Ám a hősök élete nem csak játék és mese"

Lemenetre a csúcs alatti, a téli útvonal gerincétől nyugatra lévő katlant választottuk, ahol egy kb. 30 fokos lejtésű lejtőn sarkaztunk, itt hivatalosan semmilyen ösvény nem található. Nagyképűen magyarázom Zolkónak, hogy ha betonkemény részhez ér, vagy oldalazzon, vagy lefelé faroljon, amikor kicsúsztam. Na legalább megmutattam hogyan kell a jégcsákánnyal fékezni hágóvasban.

Néhány kép a lemenetről

Este 18 órára leértünk. 12 óra menetidő, 19 km táv, összesen több mint 1500 m szint. Azért az utolsó 5 km-en már nem volt őszinte a mosolyunk. Ránk esteledett. Setétben kezdtünk, setétben végeztünk, keretes szerkezet. A félhomályban már minden kanyar után az autót hallucináltuk. De csak meglett. Megérte.

Üzenem a fiataloknak: „Legyetek bátorak”! Életünk 70 %-a rabszolgaság, amivel a piacról megélni képtelen politikusainkat tartjuk el (mondom ezt szolgálati jogviszonyban úgy, hogy közvetlenül életemben egy deka GDP-t nem termeltem), de a fennmaradó 30 %-ot ne sajnáljátok magatoktól. Ennyi jár!