2024.03.15-én pénteken este a romániai Rausor nevű üdülő vagy síközpontban találkoztunk Isi barátommal, és haverjával Benedekkel. Mindketten „harcedzett” gyakorlott hegymászók/túrázók sok-sok kilométerrel a lábukban. Rausorba tűrhető aszfaltút vezet fel a Hátszegi-medence felől.

Az út a Colt várrom és a szemközti kolostor között sunnyog fel csendesen, az itt csordogáló Rausor patak csobogása pedig elfedi az itt közlekedők zaját.

A Colt kolostor a szemközti várból fotózva

A patak végül a Strei segítségével a Marost termékenyíti. Korábbi kirándulásom alkalmával volt szerencsém mind a romot, mind a kolostort körbejárni, egy levezető túrát mindenképp megér.

Retyezát uralja a horizontot. A várból fotózva.

Az üdülőtelep túlsó végébe csak kavicsos-murvás út vezet, de személyautóval is teljesíthető. Na mi itt parkoltunk, ahol az ősfenyves és a túraútvonalak is kezdődnek, hivatalosan a közelben iható forrásvíz nincs. Erre készültünk is. Egy teremtett lélekkel nem találkoztunk. Tervünk az volt, hogy reggel hatkor megindulunk a piros sávon, a Stevia tengerszem katlanából annak bal szélén egy direkt kuloáron mászunk fel a Retyezát csúcsra, majd a piros háromszögön a Prelucele gerincen vissza. Begyütt. Isi transzportere hármunknak éppen elegendő apartmant biztosított, tűrhető éjszaka volt, reggelre 66-os body battery-vel keltem. Éjjel kettőkor egy zajos több fős társaság kezdte túráját, mi még visszaaludtunk. 6-kor egy darabig az ő nyomaikat követve haladtunk egyre feljebb az ősfenyvesben. Először a lucok átmérője, majd magassága is alábbhagyott, feljebb megjelentek a tekintélyes cirbolyafenyők is. Az erdőhatáron egy kis kitérővel megszemléltük az 1750 m magasságban lévő Kondor menedékházat, ahol egy kandallóbetét kéménnyel, baltákat, kb. 5 főnek kialakított fekhelyet matracokkal, és egy kis konyhát találtunk.

Ez egész évben nyitva áll, ingyenes szükségszállás, de utána olvasva egerekkel és pelékkel kell osztozkodni, ha itt szállsz meg. Ezután jött a nagyrészt még hótakaró alatti törpefenyves, ahol a hajnali csapat nyomait követve bolyongtunk el-eltévedve a hivatalos ösvénytől.

A törpefenyők tetején sétálva

De a Retyezát csúcs már uralta a horizontot, a Lolaia felől másodjára is felkelő nap melege újabb lendületet adott csapatunknak.

A második napfelkelte és az utat taposó Isi épp megpillantják egymást. Mehetünk.

A hajnali csapat nyomait elhagytuk, és jobbra a Stevia-katlant céloztuk meg toronyiránt, az ösvényt már nem is követtük. Közben egy csapatot láttunk leereszkedni a Lolaia nyereg felől, talán a hajnali társaság lehetett. Innen már magunknak törtük az utat, illetve Isi taposott végig elöl.

A Stevia katlan felé. XXI. századi szépia

A katlan aljában fölszerelkeztünk, és a Retyezát bal oldalán egy kb. 30 fokos, tágas kuloárban küzdöttünk le kb. 200-300 méter szintet.

A kuloárból visszafotózva vettük észre a középtájt kis pontnyi emberkét, akinek megtetszettek a nyomaink

A hó ideális volt, talán a teteje felé volt kissé firnes, ahol alaposabban kellett a lépéseket rugdosni és csákányozni.

Az alak egyre közeledik

És csak közeledik

Lassan kiérünk a katlanból

Felérve, a látvány csodálatos, pedig annyiszor láthattam már, de mindig tátva marad az ember szája. A Magas-Retyezát hófödte csúcsai, a porcukorral behintett hegylábak, a kellemesen csípős kristálytiszta levegőn áthatoló napsugarak cirógatása, közben az izmaim kellemesen zsibognak.

A Magas-Retyezát. A felhőben a szégyenlős Peleaga

A katlan peremén aztán felhágtunk a csúcsra, de most a csúcsplatót egy kb. 1,5-2 m magasságba tornyosuló hópiramis fedte, a csúcsjelző tábla teljesen hó alatt volt.

A csúcsrégiót hópiramis fedte

A Zsudele-csúcsa

A csúcson. Balról jobbra: a szájtáti én, Bendzsó, Isi

Az utánunk jövő srácnak is ínyére volt a Zsudele látvány

Lemenet a Bukura-nyereg felé. A jobb alsó sarokban egy útjelző karó mutatja az irányt.

Lemenet a Prelucele gerincen. Háttérben a Szárkő-Godján

Végül a túloldalon lefelé vettük az irányt, a Prelucele csúcs alatt harántoltunk, majd jött az erdő. Itt a fák alatt meredekebb a terep és az árnyék miatt fagyos-jeges lejtőkön többet voltunk fenéken, mint talpon. De végül leértünk. Összesen 12 km, 7,5 óra menetidővel.