2023.12.07. A második napon reggeli közben a szállásadóm közölte, igen nagy lesz a szél, ha lehet ne tervezzek nagy magasságokba túrázni. Megköszöntem, és az eredetileg eltervezett 1926 méter magas Zinken csúcshoz készültem. Na nehogy már! De gondolhattam volna, ő lakik itt, ráadásul kellően koros volt már ahhoz, hogy akár az ég színéből is következtetéseket vonjon le. Nyilván sejtette, csökönyös magyarral van dolga, mert csak egyszer figyelmeztetett. Teljes felszerelésben kiléptem a házból, és megdöbbentem: az éjjel lehullott kb. 30-40 cm hó amőbaként endocytálta az autómat. Épp emésztett, egyet-egyet böffentett is. Egy seprűvel elhessegettem, majd újabb értékes percek alatt a jeget is lekapartam szegény kis Suzukimról. Emiatt legalább fél óra késéssel kezdtem a napot, mert persze hogy a nagy munkálatok közben jött rám a szapora. Ne vihettem magammal potyautast, úgyhogy vissza a szobába. Ezután már gond nélkül elautóztam Bodenbauerbe, ahol a Hochschwabmuseum mellett parkoltam kb. 850 méter magasságban. Innen már csak alig 1100 méter a szintkülönbség. Mondjuk az feltűnhetett volna, hogy csak egyedül én parkolok és indulok túrázni, de azzal nyugtattam magam, hogy munkanap van. Csípős, erős 30-40 km/h szél lengedezett, jelentősen rontotta a kb. -4 C fokban a hőérzetet. De hát nem olyan "családbú" származom én, kaptam már nagyobb szelet is a Szárkő-hegységben. Igaz akkor is vissza kellett fordulnom, mert megállni nem tudtam a szélviharban. De a múlt mindig megszépül. Okos ember más kárából tanul. A hülye a sajátjából sem.

A parkolóban még kecsegtetett némi remény, hogy lesz értelme, a fenti képen valamelyik talán a Zinken

Itt három felé ágazó főútvonalak közül a középsőn indultam, az 1520 méteren lévő Hauslalm hütte felé, ami ráadásul nyitva tartott.

E tábla szerint a környező hütték fele nyitva, köztük a nekem útba eső Hauslalm is.

Magas öreg lucfenyvesben indultam, de az első kilométeren meg kellett állnom, hogy hótalpat csatoljak, mert már induláskor 60-70 cm volt a hó. Sebaj, készültem. Így jóval könnyebben folytattam. Áltattam magam, nem is olyan vészes a szél, pedig még a sűrű erdőben és völgyben is oda-oda tette magát egy-egy lökéssel.

1300 méteren el-elmaradoztak a fák, néhány eltévedést leszámítva eddig jól ment, a fákon a jelzések sokat segítettek. A fenti képen már kivehető, hogy a gerincen a látótávolság a szél erejével egyenesen arányos, ami már itt lenn az erdőt elhagyva is éreztette hatását. Végül elértem a Hauslalm hüttét, ami egy igen szeles nyeregben több épületből álló komplexum.

A ház körül már 40-50 km/h-s széllökések borzolták a kedélyemet, előkerült a símaszk, síszemüveg és a kézmelegítő párnácskák is, de -4 kötőjel -5 foknál nem lehetett hidegebb. Úgy tűnik Aiolosz király ajándékát valaki kiengedte a zsákból. A hüttébe nem mentem be, pedig kellemes meleg és ételek illata áramlott ki, nem mertem megkockáztatni, hogy átmelegedjek. Kilépve arcon csapott volna a klíma. Úgyhogy néhány korty forró tea után folytattam utam.

Innen karók jelezték az utat, de vagy senki nem járt még erre idén, vagy az őrült szél belepte a nyomokat, gyakorlatilag úttörő üzemmódban folytattam botorkálásomat. A hóvakság miatt néha azt sem tudtam felfelé, vagy lefelé lépkedek a síszemüveg ellenére. Nagyobb széllökések alatt hátat kellett fordítanom, mert az apró hó és jégkristályok tetoválni szerették volna az arcomat. A símaszk rájegesedett az orcámra, míg végül ezt a napot is elengedtem: az órám szerint 1740 m magasságban a hegyek összeszűkülve egy viharos nyeregbe vezettek bele. Élvezeti értéke: nulla. Egy szikla mögül ki-kibújva kétszer is próbát tettem, de ez nem embernek volt való.

Visszafelé szélárnyékban a nyomaim segítettek, de kitett helyeken ennyi idő alatt nagyrészt már betemette a hó.

Visszakeveredve a hüttéhez, legalább itt az 1520 méteren lévő kis csúcskeresztecskével csillapítottam bánatom. Az erdőhatárig a szél továbbra sem viccelt, sőt, így megint kihagytam a hüttét és visszaballagtam vesztesen az autómhoz. Azért egy-egy fotó lefelé menet is készült:

Tippek:

*érdemes hallgatni a helyi erők véleményére (bár, ha mégis sikerül a csúcs, akkor ennek ellenkezőjét írnám)

*szerencsés az elején hótalpra szerelni, még ha az elején a hómennyiség nem is kívánja, mert nagyon kellemetlen átfagyott kezekkel csatolgatni a hevedereket, különösen ekkora szélben