Minden évben van egy nagy dobásom. Már magamhoz, átlag turistához mérten beszélek nagy dobásról. A Matterhorn mászás tavaly csak a feléig, a 4000 m magasságban lévő Solvay hüttéig sikerült lassúságunk és erőnléti + magaslati problémák miatt. Ezt megelőzően – de egy lendülettel – az Ortlert terveztük akklimatizációs mászás gyanánt. Korábban szemezgettem vele, és most itt volt az alkalom, ráadásul az autókázást is ketté osztotta durván félúton. Persze pihenőnek – így utólag – semmiképpen nem mondanám. Sőt, főműsorszámnak nyugodtan beillik. Nem véletlenül tartják tiszteletbeli 4000-esnek. Ennyi jeget, ennyi gleccserhasadékot még a Mont Blanc-on sem láttam. Mászótársam - Attila – a kirgiz Leninhez hasonlította, de azért ezt szorozzam meg tízzel, hogy el tudjam képzelni ott mi van.

Egy kis történelem: az Észak-olasz Trentino-Alto-Adige régió északi része az úgynevezett Dél-Tirol (Südtirol), amit az I. Világháború után az osztrák Tirol tartományból csatoltak Olaszországhoz, pedig az itt hömpölygő Adige/Etsch folyó (Olaszország második legnagyobb folyója a Pó után) mentén húzódott a történelmi nyelvi határvonal az egy tömbben élő német és az olasz ajkú lakosság között. Így hatalmas német ajkú terület került olasz fennhatóság alá.

A felduzzasztott Adige és a Reschensee, az elárasztott Alt Grau tornyával

Ma is többségében germánok lakják Mussolini erőszakos betelepítései ellenére is. Ez a szomszédjaink Trianonja (még ha területében és lélekszámában nem is akkora trauma). Ügyesen méricskéltek történelmi vegykonyháikban a győztesek, számtalan aknát, későbbi konfliktusforrás magvait elhintve húzták meg a határokat. Ezekre az etnikai kérdésekre mind a mai napig lehet populista politikát felhúzni, „hála” az okos győzteseknek. Na ennek a Dél-Tirolnak a legmagasabb pontja az Ortler. Kirándulásom alkalmával csak az jött le, hogy az itt élők kétnyelvűséget (a ladinnal együtt három), és valószínűleg kettős támogatást nyertek meg, mert gazdag, pompás régiót láthattam. Az egykori BAS „felszabadítási szervezetnek” és terrorista akcióiknak egyszeri átutazóként nyoma sem volt, köszönhetően többek között a különleges autonómiát biztosító későbbi egyezményeknek. Még az 1980-as évekig előfordultak robbantásos terrorakciók, de egyre inkább neonáci háttérrel. Most szeretet és béke honolt, legalábbis a felszínen. De nem a múltat kapargatni utaztunk oda.

Egy kis földrajz: a Keleti-Alpokhoz sorolt Ortler csoport a Tauerntől délre, a Dolomitoktól nyugatra, Bernina csoporttól keletre húzódik. Az egész régió legmagasabb pontja a 3905 m magas Ortler. Nagyobb részt dolomit és mészkő, kisebb részt pala alkotja. Északi oldala gleccserektől fehér egész évben, nyáron hatalmas felnyílt hasadékokkal.

Augusztusi pillanatkép a Normál úton. Emeletes háznyi jéghegyek

Itt halad a Normál út, de ez is tartalmaz II-III nehézségű mászóbetéteket és egy kicsiny via ferrata-t, valamint láncos részeket. Ezen normál úton több lehetőségünk van megszállni:

• a 3318 m magasan fekvő egyszerű Lombardi bivak, egy fémkunyhó, ahol hivatalosan 9 keskeny ágyikó van matracokkal, párnákkal és pokrócokkal, de valójában 2-3 ember igen szűkösen fér el benne. Mi itt szálltunk meg egy éjszakára a csúcs után az akklimatizáció végett. Igazából szükségmenedék, áram, WC nincs, vízért a gleccserhez kell leereszkedni kb. 100 métert

A Lombardi bivak egy gleccserből kiemelkedő törmelékkúpon

• a 3029 m magasan fekvő, magénkézben lévő Payerhütte, iható csapvíz itt sincs, szállás 40 eu/fő/éj a lágerben, de felárért vannak kisebb szobák, félpanziós ellátás. Opcionálisan megközelíthető a lenti Tabarettahüttéből E nehézségű via ferrata-n

A Payerhütte, a háttérben az Ortler magasodik

• a 2556 méteren fekvő, szintén magénkézben lévő Tabarettahütte, közelben forrásvízzel, itt a szállás „csak” 21 eu/fő/éj a lágerben, de felárért vannak kisebb szobák, félpanziós ellátás

Tabarettahütte a Bivak mellől fotózva

A keleti gerincen vezet a Hintergrat III-IV nehézségű mászóút, itt jelzések egyáltalán nincsenek, de az ösvény jól kijárt, követhető, a kritikus pontokon nittelve van. Itt a 2661 méteren fekvő Hintergrathütte/Refugio Coston az egyetlen ésszerű szállás, a csúcstámadás előtti éjszakát mi is itt töltöttük.

A Hintergrathütte

A magánkézben lévő hütte kellemes hangulatú, 30 eu/fő/éj az ára ellátás nélkül egy 20 ágyas hálóteremben. Matraccal, ágyneművel, párna + takaróval felszerelt ágyaik vannak, de felárért vannak kisebb szobák, félpanziós ellátás. Ivóvíz szintén nincs, a gleccserből csöveken át érkezik a H2O. Mi ebből főztünk, bajunk nem lett. Egy turistát faggatva egy napja főzés nélkül itta, és nem volt baja. Igaz a wc-ből jövet dicsekedett vele. Üveges mentes 1 literes vizet 6,5 euróért vásárolhatunk, vagy visszaereszkedünk 100 métert a ház előtt található tengerszemekhez, ahol a lejjebb lévő kisebb tavacska alatt patak csordogál. Fürdőszoba a ház mögött kívülről közelíthető meg, ahol a hideg gleccser víz van két mosdókagylóba becsatornázva. Koedukált. Közös WC-k a ház mögött és emeletenként voltak, WC papírral, kéztörlővel és folyékonnyal szappannal felszerelve. Áramot dízel generátor szolgáltat – minden bűzével és hangjával – 19:30-tól este 22 óráig, konnektorok a folyosókon.

A parkolónkat bekarikáztam; S a Sospeso híd; H a Hintergrathütte, kék pontok a Hintergrat utat jelölik; B a bivak, P a Payerhütte, T a Tabarettahütte

A Sulden tó. A túlparton mászótársam Attila

Sulden/Solda település túlfelén a tó után több ingyenes parkolót találni. Ezek egyikéből kezdtük utunkat kb. 15 kg-os zsákjainkkal. Benne a teljes mászófelszerelés (sziklamászáshoz és gleccserjáráshoz is), ruhák, némi élelem és ivóvíz, valamint a csúcs utánra tervezett akklimatizációs bivakolás miatti súlyfelesleggel (hálózsák, gázfőző). Ezzel fogjuk mászni a III-IV-es fokozatú betéteket, úgy, hogy közben egymást is biztosítani kell. Sebaj, teher alatt nő a pálma (vagy reccsen ketté suttogta egy hang ott hátul). A Hintergrathüttét a jelzett 2a és 2 számú túraúton értük el, közben elhaladtunk a látványos Suldenbach vízesés és a Sospeso híd mellett.

Ponte Sospeso

A házzal szemben a Monte Zebrú-ról alászálló függőgleccser tette még festőibbé a tájat. Ez a látvány a teraszról

Direkt nem keltünk korán, hiszen a bivakra terveztünk. Reggel 5:40-kor már hétágra sütött a nap, az egész lágerben csak ketten maradtunk, mindenki más elstartolt. Utólag jöttünk rá, hogy délutánra elég süppedősre olvadt jégen nagyobb a beszakadás esélye, ezért lehetett a nagy sietség. Végül 6:40-kor csöpp hátizsákjainkkal a jelzetlen Hintergrat ösvényére léptünk.

Az ember, a hátizsák és a hegy

Pillanatképek a beszállóról. A kavicsok alatt gleccser lapul

Az első hómező. Itt még nem húztunk hágóvasat

A háztól nézve egy hegyláb mögé sétáltunk a Gletscherwegen, majd jobbra megindultunk felfelé. Nagyon sokáig köves-kavicsos szürke hegyoldalban meneteltünk, átszerpentinezve egy hólejtőn, majd megérkeztünk az első sziklafalhoz. Ezt a topo II nehézségű „vályúnak” mutatta.

Az első komolyabb kunszt. Kb. II nehézség.

Ezt kimászva jött az első, enyhe emelkedésű jégmező, ahol már hágóvasat húztunk, de ezután leszereltük a vasakat, jött a III-as nehézségű Signalkopf, amit a bal oldalán kerültünk.

Az első jégmezőt már vasakban kóstoljuk

A Signalkopf

Enyhe ereszkedés után egy nehezebb III-IV-s szakasz következett, majd a 35-40 fokos jéglejtő. Ezen lépcsőszerűen kijárt lépéseket követve eljutottunk a számomra feketeleveshez, ahol utolértünk egy párost a hajnali csapatból. Attila már fentről biztosított, de a nagy zsákkal egy helyen tényleg csak a szentlélekbe kapaszkodva tudtam kimászni. Rossz volt, hogy nem láttam testről, vagy standból biztosít-e, mert ha az előző, akkor itt lezuhanva magammal rántom őt is. De meglett baglyokat megszégyenítő huhogások közepette. Innen már látszott a csúcskereszt, ami ösztönzőleg hatott.

A csúcs alatt

Lelkem mélyén legbelül a Matterhorn árnyéka vetült rám, így nem volt felhőtlen a mászás. A csúcs alatt igen törmelékes-omladékos szakasz következett (de lehet, hogy a gerinc rossz oldalán másztunk) majd felértünk. A csúcskereszt belsejében lévő rubint mindig is meg szerettem volna érinteni. Jól sejtettem, hogy ha bizonyos szögben éri a nap, akkor a túloldalán hajnövesztőként hat annak áthatoló sugara. Legalábbis a szemöldökömet, orrszőrzetemet és a hátam bekecsét tekintve. A sapkát a hideg szél miatt nem vettem le. Majd legközelebb.

Rövid pihenő után hátrasimítottam szemöldökömet és irány a bivak. Röpke 600 m ereszkedés gleccseren. Kásásra olvadt a felszín, az óriási hasadékok aljában morajlott az olvadék. Néhol bizonytalan jégnyelveken keltünk át, vagy csak ugráltunk át a repedések felett. Alföldi szememnek különleges világ volt ez.

Tényleg ott voltunk?

A bal felső sarokban a páros akiket megelőztünk megkezdi az ereszkedést a gleccseren

Esti panoráma

A bivak egyedül a miénk volt, a bádogkunyhó katlanszerűen felmelegedett, éjszaka pedig ellenkezőleg. Másnap a hajnal első sugaraira keltünk, a hegyen a fejlámpák imbolygó fényeinél már az első mászók a csúcs alatt bolyongtak, mint a szentjánosbogarak. A normál út sem egyszerű, II-III nehézségű betéteket, láncos ereszkedőket és egy rövid kb. B-s nehézségű ferratat tartalmaz, jelzés nincs. Egy ereszkedő gyűrűre hallgatva egyszer el is tévedtünk, rossz kuloárba ereszkedtünk le, ahonnan nem tudtunk szépíteni, így ezt ki kellett mászni. A hütte után már csak gyalogtúra várt ránk az Ortler árnyékában.

Képek a lementről:

A rövid ferratas szakasz

Láncos ereszkedés, hasonlított a lengyel Sas-útra

A Payer hütte és kékkel bekarikázva a bivakunk

És leértünk Suldenbe

Topo:

https://www.bergsteigen.com/fileadmin/userdaten/tour/topo/6681/hintergrat-ortler-hochtour-klettern-topo.png

Tippek:

*hüttékkel jól ellátott terület, a terheket csökkenthetjük, ha van cash

*a Hintergrat könnyebbnek tűnt, mint a Stüdlgrat (Glockner), a IV szakaszokon elkél a kötél

*a bivak tiszta, jó illatú, de max. 3 főnek ajánlott, szűkös, mint egy hullakamra

*a Normal úton figyeljük a kijárt nyomvonalat, ezen ereszkedve nehéz észrevenni a gleccserről a ferrata kezdetét

*a Normal úton csak a Tabaretta hütte alatt láttam forrást

*gleccservízhez nem árt izotóniás tabletta és fertőtlenítő, bár forralással nem lett bajunk

*a Normal úton nagyon fontos a jártasság gleccserjárásban, a hasadékok átkelésekor mindig figyeljük egymást