2023.09.16-án délelőtt fél 10-kor gyülekeztünk Budapesten a megbeszélt találkahelyen. Attila - aki az előző éjszaka egy lakodalomban "pihent" rá a túrára - reggeli vonattal éppen csak odaért, Gabi, tűpontosan érkezett, s végül én a szokásos kényszerességgel fél órával a megbeszélt időpont előtt már megérkeztem. Még legalább 2x újra terveztettem az útvonalat a GPS-el, amit a gúglival is leellenőriztettem: Egyezik! Hagyományos offline GPS-re bíztuk magunkat, mert hát a célunk, Svájc, nem EU tagország. Sőt a mobil hálózatok tekintetében 2. díjzónába tartozik: ha Svájcban hívást indítasz, vagy fogadsz, ne adj isten netezel, gyorsan összetapsolhatsz pár millió forintot néhány kattintással. Sőt, ha csak ránézel a telefonodra bizseregni kezd a pénztárca a zsebedben. Legjobb, ha repülő üzemmódban hagyjuk a készüléket. Hiába, Svájcban - és az összes többi EU-n kívüli országban - sűrűbb a levegő, nehezebb, és egyben drágább továbbítani a biteket meg a byte-okat. Szinte meghajlítja az átjátszó telefontornyokat az a sok információ, ahogyan a határon átsugározzák. És ennek (is) ára van!. Közel egyforma hosszú, és igaz, hogy lassabb, de autópálya díjak tekintetében olcsóbb útvonalat választottuk Ausztrián és Németországon keresztül. Röpke 13,5 óra, 1100 km. Szerencsénk is volt, nagyobb dugó, vagy baleset nélkül megúsztuk. Ahogy egyre nyugatabbra haladunk, párhuzamosan úgy emelkedtek az üzemanyagköltségek is. Döbbenetes a kontraszt a német és a svájci közlekedés tekintetében: Németországban - ahol ráadásul ingyenes az autópálya használata! - 90 %-ban sebességkorlátozás nélkül száguldozhatunk. Ezzel ellentétben Svájcban maximum 120 km/h a pályán, településeken kívül max. 80 km/h, lakott településeken 50 illetve gyakran 60 km/h korlátozás van érvényben. És itt csak éves matricát vásárolhatunk, melynek ára kb.16 000 ft. Más opció nincs. Első találkozásom volt Svájccal. Már sokat hallottam róla. Elképzeltem, ahogy a svájci gárda tagjaként svájci sapkában svájci bicskával svájci sajtot falatozok egy svájci bank előtt. S közben rá-rá pillantok a svájci órámra, miközben egy svájci csokival fojtom le a sajtot. De nem ezért jöttünk. A határátlépés során egy üres bódé mellett kellett lassan elhaladni, semmi ellenőrzés. Eddig kellemes meglepetés. Az ország keleti részén az autópálya mellett gusztustalan bányák, iparnegyedek, bányászvárosok, tájidegen panelekkel okoztak egy kis csalódást, de ahogy beljebb haladtunk, úgy szépült a táj: hegyek, patakok, vízesések, minden zöld, a tehenek kékek. Pályán kívül autentikus alpesi faházak között haladunk, a települések sűrűn követik egymást, idegtépő a sok sebességkorlátozás.
Három hágón is fel illetve le kellett szerpentinezni mire megérkeztünk. A cél Zermatt volt, de ide nem lehet belső égésű motorral hajtott autóval eljutni, csak elektromos járművel és csak külön engedéllyel. Így az egyik falu kempingjében vertünk tábort. Egy éjszaka 60 frankba (kb. 24 000 ft) került 3 felnőtt, 2 sátor + egy autó számára az adókkal, illetékekkel együtt. Másnap a tábori taxival elvitettük magunkat Zermattba (ára 24 frank, kb. 10 000 ft. hármunknak összesen). Az elővárosban felfordulás, elkerített építkezések, építőanyagok, telephelyek. Összenéztünk, ez lenne a híres üdülőfalu? Azután beljebb változott a kép, emberek tömkelege, elektromos golfkocsikkal taxizó turisták, túra boltok özöne.
És a háttérben amiért jöttünk, a Matterhorn.
Már messziről kiszúrt minket. Ahogy az utcákon bandukoltunk 20 kg-os hátizsákjainkkal fel-felpillantottunk rá, de ő nem kapta el a tekintetét, mint aki lebukott, hogy titokban figyel. Nem. Szúrós szemmel nézett le ránk: "Most komolyan? Jól meggondoltátok?". Nagyokat nyeltem.
Már hónapokkal korábban videókat, leírásokat bújtam, és azzal nyugtattam magam, hogy a széles látószögű optikák mindig durvábban adják vissza. Ott majd más lesz. De nem. Ez élőben durvább. Tiszteletet parancsoló, félelmet keltő ikonikus csúcs, pedig nem a legmagasabb sem Svájcban, sem az Alpokban, "mindössze" 4478 m. Négy és félszer a Kékes. Az Alpok 7. legmagasabb csúcsa. Az olasz-svájci határon fekszik (inkább emelkedik) a Monte Rosa csoportban. Az olaszoknál Monte Cervino. A Toblerone. A legtöbb hegymászó álma (és gyakran végzete is). Innen 1600 méterről nagyjából 3000 méter szint különbség, mindössze 8,5 km táv maga a csúcs. Tervünk az volt, hogy első nap elérjük a 3260 méteren álló Hörnlihüttét. Idáig jól kiépített, kék sáv jelzésű turistaúton juthatunk el, a kitettebb részeken láncok, fémlépcsők és fémkorlátok segítenek a haladásban, de átlagos kondícióval könnyen teljesíthető.
A táj 2500-2600 méter felett már sivár, holdbéli, semmi élet, semmi zöld. Csak Ő, aki továbbra is szemmel tartott minket. Kietlen kopár kavicsokon kaptattunk, kíméletlen közönnyel kerekedő kastélyszerű kúpok között. Ahogy közeledtünk egyre nagyobban tűnt. Ráadásul a mögötte lenyugvó nap, és az előtérben felszálló pára még misztikusabbá varázsolta.
De a körpanoráma is megért néhány fotót: gleccserekkel tarkított hatalmas négyezresek.
A Matterhorn teteje meredeksége folytán gleccsermentes, de a Hirli vagy Hörli élen haladó ösvényről balra lenn a koszos, köves-kavicsos Furgg-gleccser, jobb oldalon pedig a Matterhorn-függőgleccsere emlékeztetett rá, hogy bőven a gleccserhatár felett járunk. A csúcs déli (olasz), magasabb kissé visszahajló része és a váll az Afrikai, az északi (svájci) oldal pedig az Európai (pontosabban Eurázsiai) kontinentális kőzetlemezhez tartozik. Az egész Alpok (és az Eurázsiai-hegységrendszer) ennek a két kőzetlemeznek az ütközésekor, egymásnak feszülésekor alakult ki és gyűrődött fel. Szerettem volna egyik lábbal Afrikában, a másikkal pedig Európában állni.
Zöld az európai, piros az afrikai kőzetlemez. A kép a Wikipediaról van.
Túra közben nagy robajra lettünk figyelmesek: a déli olasz oldalon kőomlás borzolta kedélyeinket. A Hörnlihütte nem olcsó mulatság. Előzetes foglalás és előleg átutalása után becsekkoláskor már "csak" a hátralévő összeget kell kifizetni legalább kétféle adóval megspékelve. A félpanzió nem opció, hanem kötelező. Kontinentális ételek, vacsora pontban 7-kor. Leves, fő étel, végül desszert. Az árak az egekben: 1,5 l víz 10 frank, egy dobozos sör 7 frank. A csapvíz nem iható, de legalább korlátlan hiking tea elérhető, amit nagyon finomra főztek. Fel is tankoltam belőle a másnapra. Wifi is van. Éjjel semmit nem aludtam: őrületes meleg, három emeletes ágyon hatan zsúfolódtunk össze egy elég kis szobában. Párna paplan, igényes matrac van, luxuskörülmények. Minden emeleten tusolók és wc-k. A meleg vízért még külön fizetni kell. De a horkolástól, mászkálástól, és az elhasznált meleg levegőtől csak fészkelődtem egész éjjel. A reggeli során mutatkozott meg a hegy üzleti jellege: 5-kor kezdik a felszolgálást, DE! Földi halandók legkorábban 5:20-kor kezdhetnek, előbb a helyi guide-ok (bergführerek, hegyi vezetők) a fizetett kuncsaftjaikkal ülhetnek asztalhoz. Ennyi idő nagyjából elég ahhoz, hogy ne lehessen rájuk "piócáskodni". Ők ismerik az utat, eltévedni pedig még világosban is könnyű. Jelzés nincs, ereszkedő gyűrűk és nittek csak elvétve vannak (legalábbis nekünk), vagy mélyen, jól eldugva, szikla áthajlások alatt. Jobbára II-III sziklamászásnak írják ezt a Hörnligratot, de benne állva inkább IV nehézségűnek tűnt.
Hogy rólam is legyen kép
A vezetett partik már messze fenn jártak, lámpáik fénye szentjánosbogárként imbolygott a magasban. A beszálló egyértelmű, eltéveszthetetlen: egy Mária szobor fogad a falba rögzített kapcsok, lépések mellett. Majd néhány torna vagy kenderkötél segíti a kapaszkodást, de később ilyesmire nem számíthattunk. Felfelé néhány eltévedést és őrült kimászást leszámítva jó ütemben 5 óra alatt, 11 órára elértük a Solvayt.
Ez 4000 méteren épített menedék, amiben három matracot találtunk összesen, melyből egy a ráhelyezett felszerelésekkel jól láthatóan le volt foglalva. Jóval több pokróc, egy asztal, egy pad, hátul egy pottyantós wc, melynek illata már a ház mellé érve marasztal. Innen a manna az olasz oldalra hullik. A svájciak sz*rnak az olaszokra. Talán ha 6 fő elfér a padlóra is kucorodva. A háztetőről leolvadó hólé biztosít folyadékot. A csúcsról visszaereszkedőket faggatjuk, innen még mennyi a csúcs. A választól arcunkra fagyott a mosoly: ha ügyesek vagyunk felfelé 2, lefelé 3 óra. Gyors számolás után döntöttünk: elengedjük a csúcsot. Pihenés és táplálkozás után, ha délben elindulnánk, akkor ide legjobb esetben este 5 órára érnénk vissza. Sötétben ereszkedésre pedig gondolni sem mertünk. Ami szóba jöhetett, hogy fenn a Solvayban éjszakázunk, de matrac és hálózsák nélkül másztunk, hogy ne cipeljünk felesleges terhet. Ráadásul másnapra az előrejelzés lentebb esőt, fenn pedig 4-5 cm havazást jósolt, abba pedig biztos elpusztultunk volna. A hó elfedte volna az így is nagyítóval keresendő lábnyomokat, árulkodó jeleket a helyes ösvényről. Utólag bölcs döntés volt, de fél egykor elkezdtünk visszaereszkedni.
Lefelé jelentősebb eltévedések lassítottak, meg az, hogy hárman ereszkedtünk egy kötélen, ami az átszerelések miatt jelentős időveszteséget okozott. Egy nagyobb ereszkedést követően egy párkányra jutottunk, ahol megbotránkozva tapasztaltuk: zsákutca. Ezt újra ki kellett mászni. Ráadásul a csúcsról visszaereszkedő kereskedelmi partik gyakorlatilag átgázoltak rajtunk. Vagy a kötelünket vették igénybe, vagy rástandoltak, így életveszélyes gubanc, kőomlások alakultak ki. Kellett ám a sisak! De legalább ilyenkor akarva akaratlan megmutatták a helyes irányt. Végül naplementére, de még világosban durván 7 óra alatt este 8-ra leértünk, épen, egészségesen.
Kékkel bekarikáztam a Solvayt. Idáig jutottunk.
Másnap reggel napfelkeltekor látjuk: a csúcsra felhő ült, és lassan, vészjóslóan egyre lejjebb szállt. A lefelé túrázás közben vissza-vissza pillantottunk: már a Solvayt is takarja, de ezt leszámítva az idő MÉG kellemes volt. Viszont őrült helikopter forgalom zajlott mindkét nap: valószínűleg sorban kellett lementeni a bajba jutott, vagy elakadt mászókat. Mire legyalogoltunk Zermattba kisebb vihar kerekedett hatalmas széllel, és kiadós záporral. Belegondolni is rossz volt, mi lett volna, ha fenntre tervezzük az éjszakát a csúcs élmény miatt. Jobb volt ez így. Elcsépelt mondás, de a hegy megvár. Előző nap még magamban morgolódtam, hogy csak kellett volna az a csúcs, hiszen ezért jöttünk, de a vihar és a felhők látványa helyre tette a lelkemet. Gabi, Attila: helyes döntést hoztatok! Az estét ismét a kempingben töltöttük, de most Zermattból a vonatozást választottuk. Ez 8 km volt 8,2 frankba került. A Matterhorn 2.0-val jövőre tervezem fárasztani az olvasóközönséget.
Tippek:
*érdemes augusztusra tervezni a túrát, amikor hosszabb ideig van világos. Világos?
*bármennyire is gyakorlott, edzett a csapat, egy harmadik fő jelentős időveszteséget okoz, így kötelenként 2 fő az optimális.
*az ösvény nincs felfestve, néhány kőbe karcolt nyíl ad némi támpontot, vagy ha nagy nehezen ráakadunk egy-egy nittre, kötélgyűrűre. De a helyes ösvényt onnan ismerni fel, hogy nincs rajta törmelék, mondhatni csak tisztán poros. Mert a frekventált útvonalakat a mászók "tisztára söprik". Vagy követhetjük a terminátor guide-okat.
*az egész mászás igen nagy koncentrációt igényel. Mind a négy végtagon kívül a mászótárs(ak)ra, a kötélre és a többi szembejövő vagy hátulról előző mászóra is figyelni kell. Kialvatlanul könnyű téveszteni.
*a Hörnlihüttében a bejárattal szemben szamovárokban kihelyezett ingyenes mászóteára alapozhatunk, kerülve a felesleges súlyt. Ide hálózsák és derékalj nem kell, viszonyt a Solvayba mindenképpen. Ha a reggeliről vagy vacsoráról lemaradsz, hiába fizetted ki, így jártál.
*áram a Solvayban nincs, a Hörnlihüttében csak a közös helyiségekben vannak konnektorok.
*a kempingek olcsóbbak, és ha a parkolóházak helyett itt parkoltatjuk az autót jelentősen spórolhatunk
* Zermattból spórolhatunk erőt és időt ha felvonóval felmegyünk a 2500 méter felett lévő Schwarzsee-hez. Ennek ára 36 frank fejenként.
*tilos bivakolni, vadkepmingezni, ezt külön táblák is jelzik! A Scwarzsee melletti kis kápolna egyébként nyitva, aki imádkozni szeretne. Feljebb, kb. 2800 méteren a Hirli csúcs alatt pedig van egy téli sífelvonó állomás (a Hörnlibahn bergstation), ami nyitva áll, ilyenkor nem működik ;). Csak gondoltam szólok.
* és végül - igaz ez nem tipp, csak tények - melyek hidegzuhanyként értek: a Hörnlihütte egyik bergführere a zermatti templomtól oda vissza a csúcsot kb. 4 óra alatt mászta meg!!! Valószínűleg a Szíriuszról érkezett. De a rekord még ennél is megbotránkoztatóbb.
