Karcmar-folyosó (Krcmárov-zláb) 

A Magas-Tátra leghosszabb kuloárja (francia szó, a hegymászók nyelvezetében szikla vagy hófolyosót jelent), a Gerlachfalvi-csúcs alatt található, mely a Felkai (Velická dolina) völgy felé szakad le. Kb. 40-50 fokos dőlésszögű rézsútos lejtő, felső vége a hasonnevű Karcmar-csorba. Kb. 800 m hosszú, ezalatt 500 méter szintkülönbséget hidal át.

Ezt a képet egy korábbi túrán, idén februárban készítettem

Névadója egy erre tevékenykedő XIX. századi orvvadász, akinek foglalkozása kocsmáros volt, és hivatása után kapta nevét a kuloár (forrás: magas-tatra.info). 10 éves turistáskodásom utolsó 2 évében kerültem hegymászók társaságába, tőlük egyre többször hallottam már, hogy télen kimászása kellemes kaland. E csodás áprilisi első hétvégére Attila barátom – aki megismertetett a hegymászással, és akinek első komolyabb hegymászóélményeimet is köszönhetem – beszervezett egy prominens hegymászótársaságba, akikkel tervbe volt a kuloár mászása. Közülük kiemelném Bácskai Gusztávot, kinek könyvét mind a mai napig bibliaként forgatom, ha a Fogarasokba tervezek túrázást, illetve Guszti idén februárban másodmagával a magyarok közül elsőként mászta meg téli körülmények között a grúz Kazbek délkeleti falát (tehát nem a normál úton!). És ő az, aki a Trianon után szétrobbantott Gerlachfalvi-csúcs emlékkő darabjai után kutatott és rá is akadt. Így külön megtiszteltetés volt, hogy részese lehetek a csapatnak és a kalandnak. Előző este Guszti felkészített bennünket egy esetleges lavinabalesetre, szonda, hólapát, jeladó kiosztása és néhány gyakorlat után izgatottan hunytam le szemem. Meglepően jól aludtam. Reggel 3:45-kor kipattantunk az ágyikó melegéből, öltözés, reggeli, majd a kb. fél órára lévő, 1000 m magasságban fekvő Tátraszéplak (Tatranská Polianka) feletti parkolóból neki indultunk a kirándulásnak. A parkoló (gps: 49.12579 és 20.18449) szezonon kívül ingyenes, de emlékeim szerint nyáron néhány euróért parkolhatunk az ekkor őrzött placcon.

A zöld jelzést követve első állomás a Sziléziai-ház volt (Sliezky Dom). Ha a kedves vendég itt száll meg, akkor a hotel saját taxija 5 eu/fő ellenében az 1660 méteren fekvő házig fuvaroz, megspórolva a kb. 6 km-es utat. A háznál felszerelkeztünk és folytattuk utunkat a Lengyel-nyereg felé tartó turistaúton. A hóhatár kb. 1500 méteren lehetett, de a háznál már mutatkoztak a tavasz jelei: körvonalazódott a ház melletti Felkai-tó és az azt tápláló vízesés is félig kiszabadult már a hó fogságából. Az időjárást már két-három nappal előtte figyeltük, egészen az indulás napjáig jó időt jósolt, de azután a mászás napjára gyakorlatilag egész napos esőt jósolt, a csúcsra viharos, 40-50 km/h-s széllel. Az ég egyelőre felhős volt, esőnek semmi jele, de az intenzív olvadás így is nehezen járhatóvá, süppedős kásává varázsolta a hótömeget.

Itt még teljes a csapat. Felszerelkezünk.

A viszonyok tekintetében az utolsó utáni alkalmat választottuk, de egyszer csak az 1950 méteren fekvő Felkai-Hosszú tó (Dlhé Pleso velické) mellett találtuk magunkat, innen jól látható volt a kuloár lavinákkal borított törmelékkúpja, ami évről évre beszűkíti a völgyet. Itt Mátyás jelezte, hogy már reggel óta nem érzi jól magát, visszafordul, így hármasban vágtunk neki, direkt a törmelékkúpon közelítettük a bejáratot.

A törmelékkúpon közelítünk

Ráfordulva a folyosóra úgy ítéltük vállalható, hiszen a lefolyt lavinák kellően tömörítették a havat, jól taposható volt a terep. Összekötözködtünk, a leggyengébb láncszemet középre kötöttük, és előttem Gusztival, mögöttem Attilával megkezdtük a menetelést.

Guszti méricskéli a sziklabetétet. Lapjával talán én is elférek.

Végig Guszti rugdosta lépéseket, így is nehezen tudtuk tartani vele a tempót. Aki a Kaukázusokban edzett annak persze könnyű...Elértük az alsó harmadban lévő sziklabetétet, de akkora lavinahótömeg volt, hogy egyszerűen csak átsétáltunk rajta. Pedig Guszti – aki nyáron is kimászta - elmondása szerint ez kb. 40 m magas! E betét után valamivel meredekebbé, és persze a magassággal párhuzamosan keményebbé vált a hólejtő, de ez utóbbi csak az előnyünkre vált.

Attila a hátvéd

Végül egy szuszra kimásztunk a 2550 méteren lévő csorbába, ahol kellemetlen meglepetésként észleltük, a hó még rosszabb, mint lent a völgyben, térdig süppedős nedves, alig járható a terep. Guszti a visszaereszkedést preferálta, míg Attila a csúcsot is szerette volna, végül a matematikai gerinc mentén neki indultunk a csúcsnak, de a hó továbbra is hasonló kellemetlen volt.

A csorbában. Csorbaleves nem volt.

Legalább a nap kisütött egy időre, és egy kis panorámában is volt részünk. Itt Attila az élre állt és több púpot kimászva fel-le fűrészeltünk a jeges, de közben olvadó kásás havas gerincen, itt még kötélereszkedésünk nem volt. Jött a 2601 m magas Kis-Gerlachfalvi-csúcs (Kotlovy stít), ahonnan már látszott a főcsúcs keresztje. Innen annyira lassan haladtunk, hogy végül kénytelenek voltunk elengedni a csúcsot. A 2642 méter magas Középső-Gerlachfalvi-csúcsot (Gerlachovská veza) már ki se másztuk, előtte 2620 m körül nekiálltunk ereszkedni. Jól tettük, itt már át kellett szerelkezni ereszkedésbe, és mivel hárman voltunk egy kötélre, ez jelentősen lassította a haladásunkat. Ráadásul a beígért eső megérkezett csendes, alattomos áztató formában, de legalább szél nem kísérte. Örültünk tapasztalt vezetőnknek, minden ereszkedő standot Guszti biztosított. Elértük a Batizfalvi főszakadékot, majd a próbát a kapcsokkal, de a láncok még hó alatt voltak. Én javarészt arccal a vasút felé tolattam két jégcsákánnyal kalapálva, míg a többiek nyugodtan lesétáltak, Guszti még hegymászó nótákat is eleresztett közben, míg én az életemért küzdöttem. Ezt (is) még gyakorolnom kell (nem a nótákat!).

A Batizfalvi próba.

Azután a Batizfalvi tónál már levettük a kötelet, vasakat és visszasétáltunk a rövidítő sárga jelzésen a parkolóhoz, közben az eső egyre jobban rákezdett.

Singing inda rain

Közben a szemközti Koncista felől óriási robajjal több lavina is lerobogott. Ez így volt jó, így volt megírva. A kuloár felengedett, a csúcs dölyfösködött: „Az a középső az nem tetszik nekem, nem készült, leülni, egyes!” Így UV lesz valamikor a nyáron, ha kell soloban. Összesen 21,5 km távot és kb. 1600 m szintet tettünk meg 12 óra alatt.

A tó kezd kiolvadni. Itt már én is.

Tippek, vélemények:

Számomra ez nehezebb, mint a Glockner, még a Stüdlgraton is, persze az végig nittelt. Igaz most téli körülményeink voltak.

Pótkesztyű feltétlenül legyen télen.

Nem véletlen, hogy ide turisták nem járhatnak, csak vezetővel.

Hegymászóknak is kötelező az érvényes Hegymászóigazolvány, egyesületi tagság, biztosítás és a helyi HZS applikációban regisztrálni kell a mászást.