2023.08.26. Délkelet-Magyarország hegyi adottságait tekintve nincs az első helyen. Maximum fordítva. Viszont 3-3,5 óra autókázással alpesi környezetben botorkálhat, aki innen veszi a fáradtságot, és Battonya határátkelőnél kilép Romániába, Aradnál felhajt az A1 autópályára, Temesvárnál átkötés a rövidke A6-ra, Lugojtól pedig immár főúton Karánsebesig autókázik. Még Arad előtt van egy non-stop Petrom kút, ahol meg kell váltani a Rovignettát (a legkisebb 10 napos, 15 lej). Ez elektromos útmatrica, de románoknál közutakra is kötelező kiváltani. De tankolni is érdemes, jelenleg kb. 100 forinttal olcsóbb a benzin. Azért ez már - nem csak földrajzi értelemben véve - Európa. Az utak - legalábbis a pályák és a főutak - jó minőségűek, a forgalom őrületes, millió kamion, tolakodó, életveszélyesen előző autókkal. Érdekesség, hogy bizonyos településekhez érve, a helységjelző táblán az egész falura érvényes sebességhatár is ki van írva, ami néhány esetben 60, sőt van ahol 70 km/h is lehet. Persze a zebráknál lekorlátozzák, de akkor is észszerűnek tűnik. Persze mint általában, az autósok erre még rászámolják a büntetési toleranciát, így jóval gyorsabb a forgalom. Karánsebesnél Hateg/Hátszeg irányába tartva egy alsóbb rendű, de még mindig jó minőségű úton azért már megmutatkoznak a régmúlt jelei az út minőség tekintetében, mégpedig a vasúti átjárók botrányos kialakításában, melyeknél érdemes nagyon lelassítani. Mesebelinek hangzó településeken (pl. Otelu Rosu/Nándorhegy, Voislova/Szörénybalázsd, Vama Marga/Vámosmárga, Bautar/Baucár, Bukova) át végül elérünk Sarmizegetusa (magyar nevén Várhely) városkához, amit elhagyva nem sokára egy kereszteződéshez érünk. Itt jobbra kanyarodunk Rausor hegyvidéki üdülőhely irányába, közben elhaladunk a Colt várrom és Kolostor mellett. Végül elfogadható úton felszerpentinezünk az üdülőközpontba kb. 1200 m magasságba. Az üdülő túlvégét már kavicsos murvás úton érjük el, de személyautóval is jól járható, még télen is! Hétvégén a az üdülő megtelik, de bőven találni parkolóhelyet. Itt hagytam az autómat, és nekiindultam még fejlámpa segítségével. A falu alszik, egy teremtett lelket nem láttam. Nem számoltam a román időeltolódással, így az itteni 6 órai kezdés otthon még csak 5 óra volt, és bő egy órát sötétben botorkáltam, mivel annyival nincs keletebbre a hegység. A sípálya mellett táblák jelzik mi merre, hány óra alatt érhető el. A legrövidebb piros sávot választottam a névadó Retyezát csúcs irányába, ami 3,5 órányira írja a csúcsot. A túrajelzések jól fel vannak festve, eltévedni lehetetlen, hatalmas lucfenyvesben haladtam magányosan. Tudtam, hogy lehetnek medvék, ezért egy ultrahangos riasztót is vittem magammal, bár nem tudom mire mennék vele, de a pásztorkutyák ellen eddig hatásos volt. Misztikus hangulata volt a fenyőerdőnek, egy-egy bagolyhuhogás váltakozott egy furcsa madárhanggal, amit még sose hallottam, de trópusi feelinget kölcsönzött a nagy melegben. Persze a nagy meleg itt kb. 15 fokot jelentett, amit a menetelés és a hátizsák cipelése módosított érzetre. Mindenesetre bíztam benne, hogy az otthoni 35-37 fokos kánikulát itt nem fogom érezni. A sötétben néha nagyobb csörtetést hallottam minden irányból, bízva benne, hogy csak szarvasok (melyeknek a szarva sok), ilyenkor vadul nyomogattam az ultrahangos riasztót. Az út egyébként a Stevia patakot követi, ami a hasonnevű tengerszemből táplálkozik. Feljebb kb. 1700 méteren a törpefenyvesek szintjében közvetlen a patak mellett halad el az ösvény, kétoldalt 2-3 méter magas törpefenyvesek szegélyezik az utat, egy-egy - hozzájuk képest - hatalmas cirbolyafenyővel.

Az erdőhatár felett törpefenyvesek szegélyezik az utat

Ekkor már kezdett derengeni, a felkelő nap kékes-pirosra színezte a tájat. A patak partján színes virágok, ilyenkor augusztusban ez még bőven a vegetációs időszak, kora nyári hangulat, minden zöld. Néhány zerge tűnik fel a hegyoldalban, és szemben, kissé a bal oldalon maga a csúcs, ami innen nézve piramis alakú, fenséges, Alföldi szemnek hatalmas és vad.

A csúcs felé közeledve a törpefenyőket felváltják a kőtengerek

Fennsíkszerű a környezet, fentebb a tikkadt törpefenyvesek  tovább törpülnek, torpid tekintetük tétován tekergő törzseik, tobozaik tarkítják a tájat. Egy nagyobb kőre jól láthatóan felfestették a leágazást a Stevia tóhoz.

Kicsiny tengerszem a Retyezát csúcs északi fala alatt. Közeledve először egy kiszáradt meder tűnt fel, itt-ott tócsákkal, de beljebb ráleltem magára a tengerszemre, ami igyekszik enyhíteni a kőlapok sivárságát.

A tengerszemhez közeledve néhány tócsa fogad

A Stevia-tó

A tengerszem a katlan legmélyébe húzódott vissza nyár végére

A Stevia a Lolaia-nyeregből

Majd visszamentem az elágazáshoz, és tovább a Retyezát csúcs alatti Lolaia nyereghez/gerinchez, ami a csúcs kőtörmelékes/kőlapos északi gerince.

A Lolaia-nyereg, még a völgyből, a vápán 2 túrista poroszkál, ha belenagyítunk

Itt ráláthatunk a központi Magas-Retyezát főgerincére és a szomszédos Stanisoara völgyre.

Lenn a Stanisoara-völgy, felette a hasonnevű gerinc, mögötte sorban a Pietrele, végül a Gales-gerinc, mely a Papusában tetőzik

Innen a piros sávhoz a Pietrele turistaközponttól a Lolaia gerincet végig a Retyezát csúcsig követő sárga sáv is csatlakozik. Az út egy nagyobb kuloárt megkerülve a csúcs keleti oldalára vezetett, ami meredekebb, mint az eddigi szakasz volt. Az utolsó kb. 100 méter egy meredek kezes-lábas helyenként mászásba hajló felszökés, közvetlenül a csúcs alá. Izzasztó.

A 2482 m magas csúcs jellegtelen, lemetszett tetejű kőlapokból álló piramis, de a táj lélegzetelállító.

Kilátás a csúcsról. A háttérben a Papusa-Peleaga csúcsok

Alakjához legendák fűződnek, miszerint irigy tündér testvérek ekét dobtak egymásra, az metszette le a hegy tetejét. Innen jól látszott a következő célom, a Bukura I csúcs, ami valamivel alacsonyabb, "csak" 2433 m magas. Előtte vissza kell ereszkedni a 2250 m magasan lévő Retyezát-nyeregbe, majd fel a Bukurára, ami erről egy rövidke via ferrátát, kapaszkodást segítő drótot is tartalmaz.

A Bukura I csúcstömbje. Lenn a Retyezát-nyereg.

A Bukura után a Kapu-váll felé

A Zsudele lába

A csúcs szabályos piramis alakú, de a tekintetemet és a fantáziámat inkább a szemben lévő Zsudele csúcs mozgatja, pedig azt most kihagyom. Majd legközelebb. Innen elég vad, meredek, keskeny gerincen megközelíthető sziklának tűnik. Az is. Innen leereszkedtem a Kapu-vállhoz (Poarta Bukurei) 2280 méterre, majd tovább a Kapu-tóhoz (Taul Portii). Közben betekinthettem a szigorúan védett, tengerszemekben bővelkedő Gemenele bioszféra rezervátumba, ugyanis egy kis szakaszon annak határán haladt az ösvény. Ide túrautak sem vezetnek, belépni csak engedéllyel lehet. A Kapu-tó mellett lepihentem egy kicsit, körbejártam, a túloldaláról lőttem pár képet a Zsudele csúcs tükörképével.

A Kapu-tó, háttérben a Zsudele. Na ezért a látványért megérte

Egy emelettel lejjebb a Florica, Viorica, Anna és a Lia tengerszemek csalogattak, de ellenálltam a hölgyek csábításának, és tovább gyalogoltam a Bukura-tó irányába. Itt néhány ló legelészett, de hál'Istennek a pásztorok juhaikat már leterelték, így az azokat őrző pásztorkutyákkal nem kellett viaskodni. A 2040 méteren fekvő Bukura tó a hegység és egyben egész Erdély legnagyobb glaciális eredetű (jégkorszakból visszamaradt) tengerszeme, kb. 9 ha területű, déli végében kijelölt kemping és a hegyimentők állomása található iható forrásvíz mellett. Rengeteg ember és sátor láttán jobban nem akartam megközelíteni, egyfajta autizmussal inkább a magányos kirándulást preferáltam. Innen ismét felfelé vettem az irányt, cél a Bukura-nyereg (Curmatura Bucurei) érintésével a hegység legmagasabb pontja, a 2509 m magas Peleaga csúcs volt. Ez Románia 6. legmagasabb hegye.

A Bukura-tó a Peleaga oldaláról. Túlsó végén a kemping, sátrak tömegével

A csúcson tömeg, amit én csak Kárász-utca jelenségnek hívok a szegedi sétáló utca forgataga után. Autizmus ide, magányos róka oda, ezt kikerülni nem lehetett. Mindenki barátságos, előzékeny, végül is mindenkit a természet szeretete hozott ide, de akkor is. Számomra kínos mosolygások, köszönések közepette gyors fotózás után gyorsan leereszkedtem a Peleaga-nyergen keresztül a sárga háromszög jelzést követve a Rossz-völgy (Valea Rea) irányába, ahol visszapillantva megcsodáltam a Peleaga agyarainak hívott sziklákat.

Ereszkedés a Peleaga-ról. Háttérben a hasonnevű tengerszem

A Peleaga agyarai

Itt a Rossz-völgyi tavak fogadtak, némelyike felére apadt, látva a köveken az egykori víz kiterjedését.

Azután a Rossz-völgyi patakot követve jött a hűvös, árnyékot adó erdőhatár, mélyén a Pietrele turistaközpont 1490 méteren. Itt a forrásnál feltöltöttem ivóvíz készleteimet és a sárga sávon ismét felcaplattam a Lolaia gerincre 1780 méter magasságig. Itt a Ciurila-nyeregben már kezdtem érezni az izmaimat, és bár már kevesebb vizet cipeltem, a vállaimat is. Infomációs táblán a körtúrám végcélja: 1-1,5 óra a kék kereszt jelzésen Rausor. De innen már végig lefelé ligetszerű erdőkkel, forrásokkal. Az utolsó kilóméteren már igencsak csikorgattam a fogaimat, de meglett: 25 km, 2200 méter szint, 11 óra 30 perc effektív sétatevékenység, összesen 13 óra 30 perc alatt a fotózások, pihenők miatt. Gyors lenyújtás, átöltözés után este 9-re már haza is értem köszönhetően az időzóna eltolódásnak, amit most hazaúton visszakaptam.

 Tipp:

- nem kell egyszerre sok vizet cipelni, kb. 4 órányira még a legnagyobb nyári melegben is találni iható,              térképeken is jelzett forrásvizeket

- nyáron a Viharsarok környékéről a hosszabb nappaloknak köszönhetően tervezhetünk akár egynaposra is

- kijelölt táborozóhelyeken bátran sátrazhatunk, főszezonban biztos nem leszünk egyedül

- a távot és szintet leszámítva könnyű Alpesi terep, kiválóan felfestett túrautakkal, információs táblákkal, így,         ha otthon alaposan felkészülünk, akár térkép és applikáció nélkül is könnyen elboldogulunk

- a románok jól beszélnek angolul (hozzánk képest), és barátságosak, legalábbis a hegyen, bár másutt sem           tapasztaltam problémát

- augusztusban bőven találni málnát és áfonyát, de ha nekiállunk, nem lehet abbahagyni, érdemes ezt is               bekalkulálni a menetidőbe