2023.12.05-09.Soha nem voltam a punnyadás híve. Egyszerűen még nem tartok ott, hogy a szoba melegében TV előtt zabálva töltsem a szabadidőmet. Ráérek még azzal. Közeledik az év vége, és miután szabadság nem maradhat benn, gondoltam megnézem, milyen is az igazi tél. Jóval közelebb lett volna Románia, de nem hiszek a medvék téli álmában, ezért egyedüli túrázóként inkább Ausztriát választottam. Bújtam a lavinajelentéseket, hóvastagság térképeket, így esett a választásom a stájerországi Hochschwab hegységre. "Csak" 1-es és 2-es fokozatú lavinaveszélyt prognosztizáltak, és már 1 méteres volt a hó. Még itthon megterveztem a túrákat, és maximum közepes nehézségű útvonalakat kerestem, a lehető legközelebbi (és legolcsóbb) szállást lefoglaltam. Megérkezésem napján a szálláshelyem, Etmissl szomszédságában lévő Thörl településen haladtam át, mikor a kereszteződésben egy várromra lettem figyelmes.

Leparkoltam, és döntöttem: Legyen tánc!. Ez a nap se teljen értelmetlenül. Térerő itt már nem igazán volt, de mobilnetre még éppen futotta: ez a Schachenstein kastély, amit a Google Maps nem is jelöl. Annál inkább úgy gondoltam felsétálok hozzá. Thörl település a Thörlbach partján fekszik, mely délre, tart, majd a közeli nagyváros Kapfenbergben torkollik a Mürz folyóba, és később a Murába (ami azután a magyar-horvát határon ömlik a Drávába). Ergo hozzájárul a magyar vízkészlethez is. A kastély 1464-ben II. Schachner János lambrechti apát nyári rezidenciájának épült. Érdekes, hogy akkoriban csak a hűbérurak és az egyház engedhetett meg magának hasonló luxust (illetve kishazánkban találkozni még ma is hasonló anakronizmussal). Egyébként a várat körbe túráztam, sajnos zárva volt, már az udvarba sem lehetett bemenni, és nem láttam belőle többet, mint a parkolóból.

Másnap a Fölzklamm volt betervezve. Nem mertem remélni, hogy szinte a szurdok bejáratánál lévő parkolók is fel vannak szabadítva a hó fogságából, ezért terveztem eredetileg úgy, hogy Palbersdorfban leparkolok, és onnan támadok. De az osztrákok nem viccelnek! A legutolsó parkolóig, szinte a klamm szájáig el tudtam autózni.

A parkolás május 1-ig ingyenes. A Fölzklamm egy igen rövid, kb. 100 méter hosszúságú, a Fölzbach vájta, igen szűk szurdokocska, felette fahíd húzódik.

Megcsodáltam a szurdok jégcsapjait, és rögtönöztem: a felszabadult idő alatt megpróbálkoztam a Stoamandlweg nevezetű jelzetlen erdei ösvénnyel, ami szurdok mögött a Nadelsteinriegel hegylábon, annak gerincén visz fel a Fölzstein csúcsára. Bár max. 2-es volt a lavinaveszély, gondoltam jobb, ha egy gerincen túrázok, bár itt meg a kicsúszás veszélye fenyeget. "Lenn" a patak mellett 800 méter magasságban még nem kellett a hótalp, kb. 30 cm volt "csak" a hó. Feljebb vastagabb volt a hótakaró, a kisebb fenyőfák fura alakzatokba torzultak a teher alatt.

Jelzés, festés itt egyáltalán nincs, de azért nagy vonalakban a terepviszonyokból ki lehetett következtetni az útirányt, no meg a gps is sokat segített, és a vadak is a könnyebb helyeken közlekednek, ami nagyjából egybe esett a túraútvonallal. Persze néha így is zsákutcába futottam.

Fura fagyott fenyőfák fokozták feelingemet, félig fehér, félig fakó faarcukkal feszülten figyeltek.

1200 méter feletti magasságban már jó 50-60 cm volt a  hó, de a szűk ösvényen, sűrű fenyvesben nem sok értelme lett volna a hótalpnak, ráadásul fagyott porhóban poroszkáltam. Itt már kezdett kinyílni a táj, szemet-lelket gyönyörködtető alpesi sziklavilág kísért utamon.

Ám egyszer csak, kb. 1350 méteren egy kikerülhetetlen, jégcsapokkal tarkított kicsiny, kb. 20-30 méteres sziklafalba ütköztem, amit egyik oldalról sem tudtam kikerülni. Letettem zsákomat és a túrabotokat, jégcsákányra kaptam, és megpróbáltam kimászni. Ám közepetáján a jégcsapok felett olyan csúszós és kitett volt a szakasz, hogy inamba szállt a bátorságom, és óvatosan visszafaroltam. Ennyi, ezt inkább elengedtem. Ilyenkor mindig eljátszom a gondolattal, milyen csúnya vég lehet, ha így egyedül kicsúszik az ember, elég egy törés, térerő híján biztos a hypotermiás delírium, hallucinációk, fagybullák, és a soha véget nem érő álom.

Egy szelfi után visszaindultam.

Fentről nézve jobban kirajzolódott az ösvény, persze ezt nagymértékben segítette az eddigi nyomvonalam. Ereszkedve vissza a völgy felé, már felhallatszott a patak távoli, visszafogott csobogása. Mintha a fagypont közeli víz viszkózusabb lenne, vagy mintha a hidegben nem akarna vadul csapkodni. Csak szelíden csordogált a hó fogságában.

Innen - a fenti képen - már csak pár méter volt a patak szintje. Még sötétedés előtt leértem. Tanulság: nincs. Talán ha ketten vagyunk, kötélbiztosítás mellett kimászva a falat, elérhető lett volna a Fölzstein 1946 méteren lévő csúcskeresztje, bár a visszafordulás pontjától még 600 m szint volt hátra. Kitudja. Legközelebb. A másnapi, szintén sikertelen csúcstámadásomat a folytatásban igyekszem közszemlére bocsájtani.

Tippek:

*télen ajánlott fele akkora távval és szinttel kalkulálni, mint amit nyáron bír az ember

*ha jelzett úton vagyunk, egyértelműen könnyebb a túra, hiszen népszerűbb és az út talán már ki van taposva, nem mellesleg a jelzések könnyítik a haladást, nem kell folyton a gps-t bámulni (nem úgy, mint itt)

*termoszban forró ital mindenképpen legyen, felesben hóval hígítva nem is kell annyit cipelnünk

*fejlámpa, feltöltött powerbank és kábel legyen a tarsolyunkban, ha véletlen ránk sötétedik, ne essünk pánikba, szakadékba meg Pállne

*Ausztriában nyugodtan tervezhetünk az utolsó erdei parkolóval is, téli gumival járható, úgy tűnik sógorék a közforgalom számára használható erdei utakat is letakarítják