Előző bejegyzésemhez szervesen kapcsolódva folytatom múlt heti wellness kirándulásom beszámolóját. A Totes Gebirge egy - térképeken - jellegtelennek tűnő kis kétezresét céloztam meg. Ő a Brandleck. "Csak" 2247 m magas, folyásiránnyal szemben a Steyr völgyfő jobb oldalán található. Pihentetőnek szántam két ferrátás nap között, de végül ez bizonyult a legkeményebbnek. A térképek az oda vezető útvonalat piros pöttyökkel jelzik, ami nehéz utat jelöl, de nem ferrata, tehát az ilyen utak nem tartalmaznak beépített segédeszközöket. És nem is volt. Könnyű napnak ígérkezett, ezért bevállaltam a kifizetett reggelit: 6:30-kor már az étterem bejárata előtt toporogtam. Az eldördülő startpisztoly után a lehető leggyorsabban, visszafogott magyarsággal igyekeztem elfogyasztani a svédasztalról amit csak lehetett. Kiadós reggeli után az előző naphoz képest ez 1,5 óra csúszást jelentett. Ráadásul tele hassal "dolgozni" jobban megizzasztja az embert, cserébe délig nem nyúltam ételhez. Viszont a vízfogyasztásom hatványozottan megnőtt. A távolságra való tekintettel a 700 m magasságban lévő Almgasthof Baumschlagerreith parkolójáig autóztam. Logopédust nem vittem magammal, így csak magamban próbáltam kimondani. Itt a CSAK készpénzes automatából megváltottam a 4 eu/nap jegyet, majd előrántottam kerékpáromat. Akkor lettem figyelmes, hogy a ház mellett karámos gímszarvas tenyésztés zajlik. A hormonoktól felajzott bikák veszettül óbégattak, mind teheneket akartak, és a közelből mindig volt rá válasz a vadonból is. "Nyugi" - mondtam a bicajomnak, "csak először fog fájni. Majd igyekszem".

A ház mögött jópofa murvás út szerpentinezett, amit szégyenszemre nem tudtam kitekerni (remélem Csúcs Zoli barátom ezt nem olvassa, mert kikapok!). Így az egyik vadászkunyhó mögött letámasztottam a bicajt, és kb. 850 m tengerszintfeletti magasságból megindultam. Közben egy tábla valamire figyelmeztetett, de német tudás híján vállat rándítottam. Legrosszabb esetben vadásznak, majd mátrixosan elhajolok a golyók elől. De nem vadásztak. Sokkal rosszabb helyzetbe cseppentem. Ahogy haladtam, a murvás út elfogyott és egy gazzal rendesen benőtt alig követhető ösvényt találtam, ami az applikáción megfelelt a túraútvonalnak. Közben egy rendetlen friss erdőirtás következett, gondoltam ezért nincs túratábla és jelzés sehol. Majd fentebb biztos rálelek. Átkecmeregtem a gyökerek, tuskók, vadmálnák között, és felértem a Hals nevezetű nyeregbe 1100 méterre. Az erdőirtásnak már, de sajnos a jelzéseknek még nincs nyoma. Nem akaródzott visszamászni a susnyáson keresztül, ha már idáig feljöttem. Jobb oldalon az 1190 m magas Scheiblingstein kis csúcsot kimásztam, hátha onnan jobban rálátok az útvonalra. A nyeregből, jobb oldalon a sziklafal mögé vezető ösvényről megtaláltam a szintén járatlannak tűnő ösvényt ehhez a kis csúcshoz, hagyományos egyszál kerítésdróttal biztosítva. Ilyennel még sehol nem találkoztam.

A kép jobb szélén a Scheiblingstein "fakeresztje"

Úgy néztem évek ót én vagyok az első kalandor, ki erre merészkedik. Kiálltam a csúcsocskára, és onnan fentről határozottan kirajzolódott az eredeti ösvény, ami a térképeken Hundspfad néven szerepel.

Kilátás a kis Scheiblingsteinről, alig, de kivehető az ösvény a jobb alsó sarokban

Lemásztam de benne állva már nem volt könnyű megtalálni.

Az ösvény sehol. Bal szélen a kőfolyás, ahol lennie kellett volna.

Gyakran az applikációra tekintve, illetve a "józan" eszemre hallgatva egy meredek kőfolyáson, kettőt előre lépve, egyet hátra csúszva felértem egy kb. 1700 méteren kezdődő sziklavilágba. A térkép ezt Turmtal-nak (toronyvölgy) jelölte.

Le/kilátás a kőfolyásról

És 10x zoommal

A Velebit sziklakarrjaira emlékeztető, bakancsot - és eleséskor garantáltan a térdeket, kezeket sem - kímélő pengeéles sziklatarajokon, csipkéken, repedéseken vezett az út tovább. Ha nincs az applikáció, könnyen el tévedtem volna. Sőt, így is néha a törpefenyvek tengerében zsákutcába futottam.

A dolinákat kerülni kellett

Végül egy kőfolyásos katlanba jutottam, melynek záróakkordja maga a Brandleck volt. Onnan az a 300 méter szintkülönbség nem tűnt leküzdhetetlennek, de jelzések végig sehol.

Az applikáció alapján az ösvény a katlan jobb oldalán a csúcsra kifutó lemezes, lépcsős rétegeken vezetett fel. Lentről könnyebnek tűnt. Annyira csúszós volt, hogy a túrabotokat elrakva két kézzel kellett a párkányokba kapaszkodni. Egyszer-kétszer meg is csúsztam. Minimum I fokozatú sziklamászásnak éreztem. És az út fel-le váltogatta a párkányokat, mint lépcsőfokokat, észen kellett lenni.

A fenti két kép nem igazán adja vissza a megdőlt párkányok meredekségét

Végül a csúcs maga jellegtelen, omladékos rendetlen törmelékhalomból állt, de a mögötte bújó Hochkasten csúcsok belém égtek, mint jövőbeni célpontok.

A fenti három képen a kilátás. Az alsón talán a Dachstein látszik.

A lemenet ugyanitt, csak sokkal lassabban. Lefelé mindig nehezebb és veszélyesebb ereszkedni. Visszafelé az utat már könnyebb volt feltalálni. A kerékpárom megvárt, a bikák nem bántották, mégis csak egy kecske, ráadásul bak, mit is kezdtek volna vele.

Tippek:

* nem javasolt, elfeledett útvonal, egyáltalán nincs jelzés, az ösvényt is kezdi benőni a gaz és a szúrós vadmálna

* nem egyszerű gyalogtúra, feljebb inkább már sziklamászás, még ha annak legkönnyebb fokozata is

* ivóvíz az egész útvonalon nincs

* térerő elvétve volt, a völgyben a GPS jelre is jócskán várni kellett

* a Brandleck csúcs túloldalán, a térképeken jelzett út III sziklamászás, az ún. Nordostgrat és a Südostgrat, tehát ugyanitt kell visszamászni is

* a hómezők megközelítése veszélyes, mert alattuk mély dolinák húzódnak

* a Hundspfad-on érdemes az applikációval ellenétben nem a sziklafal tövében, hanem a törpefenyvesek mellett, azokba kapaszkodva kaptatni

* lefelé a kőfolyásokon némi rutinnal sarkazó technikával viszont gyorsabb

* a kerékpár a meredekség miatt itt nem előny, kivéve ebike (de ősszel sok az abika!)