Azért 1500 km nem semmi. Hála Istennek hárman tudtuk váltani egymást a volán mögött igazságosan elosztva. Szombat délután 17 óra körül vágtunk neki az útnak Budapestről, a megbeszélt találkahelyről, majd Székesfehérváron felvettük a negyedik társunkat is. Szállást, vonatjegyeket előre foglaltunk. Szlovénián és Olaszországon keresztül utaztunk, és tudtuk a legrövidebb, de a legdrágább is lesz. A forgalom borzasztó volt, különösen a nagyobb városokat, metropoliszokat kerülő pályaszakaszokon (Velence, Padova, Vicenza, Verona, Bergamo, Milánó, Torinó). Olaszországban és Franciaországban (ez utóbbiban nem volt szükségünk autópályára) kapus rendszer működik, a Mont Blanc alatti majd 12 km-es alagútra külön kellett fizetni, itt min. 50 Km/h, max. 70 km/h sebesség a megengedett. Olaszországban - igaz pályán - az átlag 95-s benzinár 1,9-2 eu/l volt, Szlovéniában viszont olcsóbb, mint itthon. Hajnal 5 körül megérkeztünk Le Fayettbe, a kiindulási pontunkhoz közeli ingyenes parkolóban hagytuk autónkat. Rövid pihenő után megkerestük a TMB (Tramway du Mont Blanc) állomását, ahol az első, 7 órás vonattal megindultunk.
Az állomáson egyenruhás guide ellenőrizte a foglalásunkat a menedékházhoz, átnézte felszerelésünket. Egy kicsit csaltunk, sportszerűtlenül kb. 1 óra alatt a vonaton csücsülve és a gyönyörű tájat bámulva kb. 500 méterről feljutottunk a 2370 méteres magasságban fekvő felső állomásra: ez a Nid d'Aigle. 
Legendákat hallottunk, hogy naponta csak 2 járat jön fel idáig, a többi 200 méterrel alacsonyabban visszafordul, de ennek nem tudtunk utánajárni. Mindenesetre így nyertünk kb. 2000 m szintet és 15 km távot, ami nem mindegy 15-20 kg-os hátizsákjainkkal. Menet közben fel-felpillantva láttuk, igen magas gerincen egy ház trónolt, arcunkra fagyasztva a mosolyt: "Ez marha messze van még!" "Az lehet a Rousse?!". (utólag a Téte Rousse-nál tudtuk beazonosítani, az a 3800 m felett lévő Goueter ház volt). 
Fent a Gouter ház a frászt hozta ránk első nap.
De rendületlenül haladtunk. Később egy újabb checkpoint, újabb egyenruhás guide, adataink egyeznek a listájával, tovább mehetünk. A felső vonatállomástól összesen 3 km alatt (immár gyalogosan a nagy zsákjainkkal) 800 méter szintkülönbséget legyűrve, növényzet nélküli sziklavilágban, kőtengereken át végül megérkeztünk a 3167 méteren lévő Téte Rousse menedékházhoz, ahol a hasonnevű gleccseren elfoglaltuk sátrainkat az ún. alaptáborban. Egyebütt a sátrazás tilos.
Téte Rousse menedék
Innen a táborból már látszott a némi izgalmat keltő Grand Couloir, a Teke pálya, ami egy ismeretterjesztő rövidfilm szerint nemcsak az Alpok, hanem az egész világ legbalesetveszélyesebb hegyi terepe.
https://www.youtube.com/watch?v=EetE588qJNQ, https://www.youtube.com/watch?v=xNRkImOHkb8&t=178s
A szomszédos Bionnassay gleccser függő részével váltakozva szinte fél óránként óriási robajjal hol sziklák, hol jég zúdult lefelé. Na ez fincsi lesz, de a testem még várt az adrenalinnal. Majd másnap. Addig is kajcsi, hóolvasztás holnapra. Este fél 9 körül őrült széllel megérkezett a völgyből felszálló levegő, cibálta sátrainkat, valamit tompítva a kuloár és gleccser robaján.
A tábor melletti Bionnassay gleccser
Másnap hajnalban - még a vezetés fáradalmait ki se pihenve - 1 órakor ébredtünk. Kiállva a sátor elé dideregve konstatáltam: "Elkéstünk!". A hegy már fejlámpás hegymászóktól világít, mint szentjánosbogarak imbolyogtak a kuloár felett. Gyors reggeli, pakolás, csomagolás, öltözködés (beülő, karabiner, kötél, hágóvas, jégcsákány) után két társunk jelezte, nem tartanak velünk hegyibetegség miatt, így ketten startoltunk hajnali 2:30-kor. Fejlámpánik gyér fényében megjöttünk a kuloárhoz. Néhány pillanatig feszülten hallgatóztunk, de semmi. Még az igazak álmát alussza, suttogva-suhanva gond nélkül átkeltünk rajta. Babonaságból be is takargattam, hogy jóban legyünk visszafelé is. A kuloár túlfelén jött a Gouter borda, ami meredeken szökik fel kb. 700 méter szintet a Gouter házig, a 3800 méter feletti gerincre. Ez felerészt C-D nehézségű ferrata, fele I-II fokozatú sziklamászás. Sötétben. Rápiócáskodtunk egy segítőkész francia párosra, és 2-3 eltévedést korrigálva feljutottunk. Itt már más világ kezdődik, összefüggő gleccser. Mellbevágó hideg szél, az előző mászásban megizzadt kezeink lefagytak, nem igazán készültek jó fotók a derengő hajnali félhomályban.
Innen már csak fel kellett sétálni a csúcsra a Bosses gerincen kötélpartiban, a Gouter háztól újabb 1000 méter szint, 4 km várt ránk. Az emelkedéssel párhuzamosan a szél egyre brutálisabb és hidegebb volt, de egyenletes tempóban még élvezhető maradt. Közben megcsodáltuk a gleccsereket, a gyönyörű távoli csipkéket, átugráltunk néhány kinyílóban lévő hasadékot. 
A Vallot háznál gyors pihenőt tartottunk, ettünk néhány falatot. 
A Vallot ház alatt
A csúcs alatt sorban állva
Végül 9:25 körül elértük a csúcsot. Amiért jöttünk. A teteje vagy inkább lanka jellegtelen, se emlékmű, se csúcskereszt, de a lélegzetelállító panoráma bőven kárpótolt megpróbáltatásainkért. 
Ez a Mont Blanc tető
Elmajszoltam egy csúcscsokit, a kötelező fotók, barátságos ölelkezések, meglapogattuk egymás hátát, majd a visszaút ugyanezen a vonalon.
A Maudit csúcsa
Egy gleccserhasadék
A Gouter-ház
Szemben az Augille du Midi, a Chamonixből induló felvonó felső állomása
A Gouter-ház
A Vallot háznál ismét egy kényszerpihenő. Itt külön épületben pottyantós WC is található. Tudom. A körülményeknek megfelelő higiénés viszonyokkal. Azért kabátban, beülővel felszerelkezve nem egyszerű mutatvány. A lemenet gyorsabb, néha bele-bele futunk, ami kötélpartiban azért nem olyan egyszerű. Egyszer csak szembe találkoztunk két lenn maradt társunkkal, akik reggelre jobban lettek, nekivágtak. Legalább a 4000 méteres magasságot ők is elérték. A kuloár megint kíméletes volt, most pont sziesztázott. 15:00-kor már a sátrainkban emésztgettük a nap történéseit.
Tipp:
- számomra legnehezebb a vezetés volt, érdemes valahol megszállni, talán Olaszország valamivel olcsóbb, mint Franciaország
- Az alagút jegyára egy irányban 50 eu, oda-vissza jegy 68 eu, így érdemes mindjárt retúr jegyet váltani
- a vonatállomáson, és fentebb is ellenőrzik a foglalást és a felszerelést, ezek nélkül már a vonatra sem engednek fel, így foglalni kötelező.
- A Rousse alaptábor sátrai olcsóbbak, mint a ház, derékalj van benne, ezért elég csak hálózsákot cipelni. A másnapi csúcstámadásra elég egy kisebb hátizsák, amennyiben ismét a táborban éjszakázunk.
- Gazdagabbaknak ételt, italt, gázfőzőt sem kell cipelni, a házban minden kapható (pl. 9 eu/1,5 l víz)
- Statisztikák szerint a kuloár 18:00-20:00 között a legaktívabb, érdemes a visszaérkezést is ehhez igazítani
- A fenti Gouter-házból valóban kisebb a táv és a szint, de a 15-20 kg-os zsákokkal a kuloáron és a bordán ki és főleg visszamászni kalandos lehet.
- A túra akár egyedül is teljesíthető, de érdemes előtte egy héttel, vagy azon belül akklimatizációs túrát tenni 3500 méter felett.
- A Gouter borda lemenet biztos lépést és karerőt igényel, nem árt a D nehézségű ferrátákon az ereszkedést gyakorolni.
- Az I-II nehézségű szakaszokon egyáltalán nincs vasalás, de jók a fogások és a lépések (pala). Ezt kipróbálni javasolt pl. a Tátrában a Koncista, vagy a Triglav Bamberg útja.
- Ja és végül az erőnlét. Aki nem tud 10 km-t 1 órán belül lefutni, annak ajánlott több szakaszra és napra bontani a kirándulást.
